Hírek

2015.10.13 (MTI)

Meghosszabbíthatják az adósságrendezési eljárás kezdeményezésének határidejét

A magáncsődtörvény módosítását javasolta Trócsányi László igazságügyi miniszter, hogy egyszeri póthatáridőt biztosítson az első ütemben kezdeményezhető adósságrendezési eljárások megindítására. A parlamentnek kedden benyújtott előterjesztés szerint az új határidő 2016. március 1.

A póthatáridő engedélyezése lehetővé teszi, hogy azok is kezdeményezhessenek adósságrendezési eljárást, akik a most hatályos törvényi rendelkezések szerinti határidőket már túllépték - indokolta javaslatát a tárcavezető.

A póthatáridő nem érinti a magáncsődtörvény átmeneti rendelkezéseiben a végrehajtások és végrehajtáson kívüli értékesítések folytatására vonatkozó törvényi határidőket.

A törvénymódosítási javaslat ezen túlmenően több részletszabályon is változtatna. Így például kimondanák, hogy az adós lakóingatlanára vonatkozó jelzálog- vagy pénzügyi lízingszerződések esetében a hitelezők követelésének törvényben előírt minimális megtérülését csak a futamidő végéig kell biztosítani, ennek figyelembe vételével kell az adósságtörlesztési tervet elkészíteni.

 

Vissza